KTÁ < Vissza
English
English




Túrázás

Valószínűleg először akkor túráztam amikor megtanultam járni, viszont első osztályos koromban kezdtem szervezett keretek között csinálni, és ez szervesen meghatározta az egész gyerekkoromat. Szinte minden hétvégén mentünk vagy élmény túrára, vagy 20-50 km-es teljesítmény túrára, tájékozódási versenyre, tájfutásra, város- illetve helyismereti versenyre. Ez mindig egy szuper csapatot, rengeteg élményt és jó fáradt lábakat jelentett. Felnőttként elszakadtam a szervezett túrázástól, inkább alkalmi jellegű hobbi lett, azonban a mai napig minden nyáron visszatérő program a kisgyerekként elkezdett fantasztikus vándor tábor.



Forest

Froggy

Slovenia

És 2009-ben egy új kaland is kezdetét vette. Azóta a baráti- és családi körből egy kis lelkes csapattal minden augusztusban szedjük a sátorfánkat és elbújunk a civilizáció elől Románia (vagy Szlovénia) egy kellően magas hegységében. Csak egy táskát, sátrat és egy heti elemózsiát viszünk magunkkal, na meg a lelkesedésünket, de mindig egy csoda egész élményével, gyönyörű emlékekkel megpakolva és teljesen újjászületve jövünk vissza.


Utazás


Túl sok hűhó nélkül:

Ez egyszerűen az egyik legjobb dolog az életben! Ismeretlen helyek, gyönyörű tájak, lenyűgöző kultúrák és érdekes új emberek felfedezése. Ez egy igazi kincs, ezért amikor csak alkalmam van rá, én örömmel megyek és fedezem fel ezt a csodálatos bolygót.



Sofia
>


Ocean

Praga

Helsinki




Tánc

Amióta az eszemet tudom imádok táncolni, de némi alapozó általános iskolai tanfolyamot leszámítva igazából csak felnőtt fejjel találtam rá erre a műfajra. Először hastáncolni tanultam meg 2005 környékén, viszont igazán akkor robbant be az életembe a tánc, amikor 2013-ban elkezdtem vonalas salsázni. Ekkor nem csak egy új táncba, hanem Budapest élénk és pezsgő táncos közösségi életébe is belecsöppentem, ami magával ragadott. Azóta megismerkedtem már a kubai salsával, a Bachatával, a Boogie-Woogieval és a modern tánccal is.



Salsa

Jazzy

Flying Panther

2018-ban pedig új szerelemre találtam az akrobatikus táncban. Azóta vagyok tagja a lelkes amatőrökből álló “Flying Panther” show-tánc csoportnak ahol akrobatikus emeléstechnikai elemekkel tűzdelt koreográfiákat készítünk a nagyszerű és profi tanárunk irányításával. Ez mindig izgalmas és kitartást követelő kihívást jelent, szükség van techikai tudásra, erőnlétre és sok bizalomra a partnerek között.

Pole fitness

"Ha büszke vagy a zúzódásaidra, akkor vagy valami baj van veled, vagy rúdtáncos vagy".



Square

Four

Én és ez a frenetikus sportág 2017-ben kezdtük megismerni egymást, és nagyon hamar megtaláltuk az összhangot. Hihetetlenül sok tulajdonságot lehet fejleszteni egy csomagban: Erő, rugalmasság, elszántság, kitartás, állóképesség, nőiesség, önbizalom stb. Ez egy állandó kihívás,de egyben rengeteg móka és nevetés is. Mindezt valódi, hús-vér férfiak és nők társaságában. Ebben a sportban sok a fizika (erő, súrlódás, vonóerő, lendület, pörgés), de ahogy a képen is látható, a matematika is, például a négy alapművelet: + - * /





Sportok

Amikor elkezdtem fizikát tanulni az egyetemen azzal párhuzamosan, hogy matekot tanítottam egy másikon, hirtelen nagyon megcsappant a szabadidőm mennyisége. Egy ideig nagyon kevés alkalmam volt a sportolásra, így igazi életmentő ötlet volt, átváltani a tömegközlekedésre szóló bérletemet biciklire. Hiszen folyamatosan ingáztam az otthonom és a két másik egyetem között, a biciklizés könnyebb, szabadabb, szerethetőbb módja volt az utazásnak ráadásul egyetlen napra se maradtam mozgás nélkül. Azóta se váltottam vissza a bérletre.



My bike and me

Rainy running

A futás igazából gyerekkorom nagy kedvence volt, különösen a tájfutás. Azonban utána nagyon sokáig kimaradt az életemből. A pandémia azonban sok változást hozott az életünkbe, számomra például a futás nagyszerűségének újrafelfedezését is.





A mászás és a síelés egyik sem mindennapos és rendszeres sport az életemben, azonban mind a kettő folyamatosan visszatérő és nagyon lelkesítő kikapcsolódás, amihez bármikor szívesen visszatérek amikor lehetőségem van rá. A sítábor természetesen a tél várva várt eseménye, a másik 3 évszak pedig teret ad rövidebb vagy hosszabb kültéri mászó táboroknak. A legklasszabb a nyári egyhetes horvátországi tábor, ahol nem csak a hagyományos sziklamászást gyakorolhatjuk hanem a deep water solo-t is.



Ski . DWS . .
Table soccer


2001-ben tanultam meg játszani és ebből igazi szerelem lett. Ha az ember túllép a kocsmai, csak szórakoztató játék szinten, akkor ott már a csocsó egy hihetetlenül izgalmas, adrenalinnal átitatott, ügyességi és stratégiai csapatjáték. Teljesen szokatlan mozgáskultúrát kell elsajátítani a műveléséhez, valamint kialakítani a parnerrel közös, összehangolt védekező és támadó stratégiát. Ha valaki egyszer megszereti, akkor már menthetetlen. Bár az elmúlt évtizedben nekem csak ritkán volt alkalmam játszani, de mindig megdobban a szívem, ha csócsóasztalt látok, és végre oda állhatok játszani egyet.



Kreatív

Amikor egy barátomnak vagy egy családtagomnak szüksége van segítségre valamilyen kreatív projektben (festeni kell a gyerekszoba falára, gyűrűpárnát dizájnolni az esküvőre, ajándékot készíteni, festeni, gravírozni, hajtogatni valakinek, készíteni egy különleges tortát, hennázni egy kismama pocakjára) akkor tuti, hogy én vagyok, akit hívnak. Ha alkotni lehet, akkor arra én mindig szívesen mondok igent, és ha van lehetőségem rá, akkor bármilyen új kreatív technikát szivíesen kipróbálok.



Eggliptical galaxy . Painting on the wall
. . . Henna . Henna

De a fő kedvencem a festés bármilyen felületre. Vannak kissé absztrakt és szürrealista stílusú festményeim, de a vásznon kívül festettem már fára, falra, fémre, kőre, üvegre, textilre és persze a legszórakoztatóbb: emberre. Az alkalmi, egy estés arc és testfestéseken kívül régóta lelkes hennázom is. 2011 nyarán egy hónapig még a spanyol tengerparton is dolgoztam hennásként, de nagyon büszke vagyok arra is, hogy egy indiai-magyar esküvőn én készíthettem a menyasszony tradicionális festését a kéz és lábfejekre.



All the Fun

Egy könyv olvasása, de akár egy színházi darab vagy egy film megnézése is, a tökéletes kikapcsolódást jelenti a hétköznapokból, hiszen végtelen helyre, időbe és történetbe csöppenhetsz ez által, és megélhetsz számtalan érzelmet, kalandot, aminek az emlékét és a tanulságait utána magaddal viheted. Kell ennél jobb?



P.Howard

SOAD

Szerintem egy halló ember számára a zene szinte olyan mint a levegő: néha észre sem vesszük, de valójában egy nélkülözhetetlen lételemünk, amivel minden ki lehet fejezni. Régen én is jártam zeneiskolába, fuvolázni tanultam, énekkarban énekeltem. Mára már csak a zene hallgatása maradt meg és a tánc, de megragadok minden lehetőséget, legyen szó akár komoly, akár könnyűzenei koncertről.






Nem szoktuk általában hobbinak megjelölni, számomra mégis természetes, hogy kimondjam: A legjobban szeretett elfoglaltságom az, amikor A

a CSALÁDOMMAL

és a BARÁTAIMMAL

minőségi időt tudok együtt tölteni akár élőben akár virtuálisan. Az a fajta ember vagyok aki soha nem unatkozik, mert ezerféle dolog érdekel, mindenre kíváncsi vagyok és mindent tudni szeretnék.

Mégis minden hobbim közül

EZ A LEGJOBB!






F&F